Sziasztok! A story 3.része megérkezett. Minden új nap hozhat valami jó, avagy rosszat, Anne esetében. Szerintetek mi a titok? Válaszotokat a Chat Dobozba várom!
Köszönöm az eddigi megtekintést és feliratkozásokat!
Jó olvasást! (Elnézést a rövidke részért, a következő hosszabb lesz!)
Egy hosszú, és igen hideg éjszaka van a hátam mögött. Egy éjszaka, amit talán sosem felejtek el.
Nem elég, hogy a volt pasim ott hagyott kint a hidegben, aki ráadásul le is feküdt a... mindegy... szóval egy olyan ember akar nekem rosszat, aki állítólag szeret, mégis bánt. Lelkileg, és fizikailag. Igen, az éjszaka megjelent Jason az ajtóban. Nem szólt egy szót sem.
Helyette cselekedett, igen gyorsan, és igen hatásosan belerúgott a meglőtt lábamba, miközben épp egy pillanatra elbóbiskoltam. Az, hogy hirtelen felriadtam cseppet sem rendítette meg.
Bántott, amit sosem fogok neki elfelejteni.
Miután belém rúgott egyből el is ment. Mozdulni sem bírtam, nem hogy beszélni. Teljesen sokkot kaptam, valamint a fájdalom amit a lábamban és a szívemben éreztem, minden más érzést elnyomott. Nem tudtam még haragudni sem.
Ez az éjszaka volt talán a legrosszabb, amit életemben megéltem.
Másnap reggel már egy "kipárnázott" diliszobában ébredtem. Nem igazán tudom, hogyan hívják ezeket. Ott feküdtem a földön. Semmi nem volt a szobában rajtam kívül.
-Jó reggelt kisasszony!-Szólalt meg a hangszóróban Jason hangja.
-Te szörnyeteg...-Nyögtem halkan, nem igazán bírtam még beszélni.
-Tegnap nagyon rossz kislány voltál. Megpróbáltál megszökni. Sajnos meg kellett, hogy büntesselek. De csak hogy tudd, nem haragszom már rád. Megkaptad, amit érdemeltél.
-Hogy teheted ezt velem? A volt menyasszonyoddal...
-Ohh, volt? Nem nem... össze fogunk házasodni, rövid időn belül. Remélem örülsz.
-Én nem megyek hozzád.
-Hát, sajnos ebben most nem adhatom kezedbe a döntést. Oly annyira, hogy miután a feleségem leszel, soha nem engedlek el. És, én leszek a családfő, én döntök mindenben. Nem mintha most nem én döntenék. Jaa, és nem tudom te hogy vagy vele, de én már nagyon várom a gyermekáldást.
-Gyermek? Előbb akasztom fel magam, minthogy neked gyereket szüljek. Nem teszem ki a gyerekem ennek az egésznek. Kérlek engedj el.
-Attól tartok meg kell ismételnem magam, amit nem szeretek, tudhatnád kicsim... NEM. Nem engedlek el sosem. Örökké itt maradsz. Boldogok leszünk míg a halál el nem választ.
-A halál? Meg akarsz ölni?
-Megölni? Neeem. Te fogod megölni magad, idővel.
-Egyébként ha tudni akarod, ma megtalálták a holttestedet a városban. Azt hiszik te vagy az, mivel a kocsidat sajnos megtalálták egy robbanásos baleset helyszínén, benne egy nő, akit nem tudtak azonosítani, de a nyakláncod, az bizony rajta volt.
-Mi? Te elvetted a nyakláncom? Az az egyetlen emlékem édesanyámtól. Hogy tehetted ezt?
-Ma van a temetésed, amit mi neked élőben közvetítünk. Mindenki ott lesz aki számít. Barátok, ismerősök, családtagok. Sőt, a kutyád is...
-Isten nyugosztaljon Anne!
Ezt egyszerűen nem tudom elhinni. Ha nem keresnek, akkor... akkor örökké itt maradok. Ezt nem hagyhatom. Miért történik ez velem...
A saját temetésemet végignézni szörnyű volt. A sok beszédet végighallgatni, látni, ahogy valakit eltemetnek, mintha én lennék. Szörnyű volt. Nem is igazán tudok mit mondani róla.
Amikor vége lett egyből kikapcsolt az adás, a TV pedig visszahúzódott a falba.
Amikor beesteledett megkaptam a vacsorát. Nagyon éhes voltam. Száraz kenyeret kaptam, de olyan éhes voltam hogy még ez sem érdekelt.
Mikor eljött a lámpaoltás a lámpákat leoltották, a rendszer pedig kikapcsolt 3 percre. Gondoltam itt a lehetőség. Felkeltem nehezen, majd kinyitottam az ajtót. Minden rendben ment addig, amíg a rendszer a szokásostól eltérő módon felkapcsolt, és meg nem jelent a folyosó végén Jason, és 3 csuklyás alak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése