Az Elveszett Kórház második évadába 4 rész tartozik bele. Ennyire van szükségem, hogy lezárjam a történetet és ami az első évadba nem fért bele, azt most megírjam nektek. Izgalmas és különleges történeten leszünk túl! Köszönöm annak, aki elkísérte Anne-t Az Elveszett Kórház falai közé.
Ami még hátra van:
-2.évad*3.rész - Álljon meg a menet!
-2.évad*4.rész - Vége van! (Befejező rész - Finálé)
Zolikss
2.évad - 2.rész (9.rész) - 10 év
Az előző részből:
Anne érdekes beszélgetésen van túl nagymamájával. Vissza kell jönnie az élők közé, hogy élhessen és bosszút állhasson. A koporsóban való ébredés érdekesen végződött, a földön landolt a sokadszor meghalt lány. Anne futni kezdett a ravatalozóból, Jason pedig utána rohant.
Éjszaka volt. Sötét éjszaka, a temetőnek csak a kivilágított ravatalozó adott fényt. De a csendet egy lány futása törte meg. Valakié, akiről úgy hitték, halott.
Anne futni kezdett, miután kiesett a koporsóból, vőlegénye pedig, akit éppenséggel nem a legszívesebben látott, utána futott.
-Feleslegesen futsz, nem menekülhetsz örökké... egyszer véget kell érnie a történetnek nem gondolod? Hányszor fogod még túlélni a gyilkosságokat? -Mondta a sötétben, majd egy kripta mögül léptem elő, egy törött ablak üvegdarabjával a kezemben.
-Nem tudom, de te... egyszer sem...-Szóltam, majd mögé osontam. - A férfi megfordult, Anne pedig elvágta a torkát.-Vége a történetnek, te nyomorult.
Beléptem a konyhába, ahol egy tipegő kóru kislányt, és egy hat év körüli szintén leányt pillantottam meg.
-Anya! Jó reggelt, jobban vagy már? A kis Rubyval már hetek óta csak azt várjuk, hogy felébredj.
-Tessék? Hetek óta?
-Ó, már vagy két hónapja alszol, jó álmos lehettél. De már itt vagy, hál' istennek...
-ŐŐŐ.... kislányom, miről beszélsz? Inkább segíts a tányérokkal...- Szólt, majd odahívta a kislányt, akinek odasúgott valamit. - Mars a szobádba és pofa be, vagy nem kapsz enni...
-Jason! Magyarázatot adnál minderre?
-Micsodára? Szivem, olyan furcsa vagy ma reggel. - Mondta, majd ránéztem az órára.
-Délután három óra van. Ez neked reggel?
-Te... mindig ekkor kelsz. Éjszaka dolgozol.
-Hol? Mégis hol?
-Hát a kórházban! Mindjárt elviszlek.
-Dehát azt mondtad éjszak...
-Ma hamarabb kell menned! - Vágott a szavamba a férfi, aki feldúltnak tűnt...
-Különös, nagyon különös...- Suttogtam, majd felmentem felöltözni.
A ruháim mind borzalmasak voltak. Teljesen ellenkeztek az ízlésemmel és ez roppantul idegesített, tekintve, hogy azok az édesanyám ruhái voltak, makulátlan állapotban. Felvettem a munkaruhámat, fel volt címkézve, ami még valamennyire vállalható volt, aztán lementem, felvettem egy cipőt, és kimentem a kocsihoz, ahol Jason már várt! Furcsa zene szólt...
-Nincs valami... mai? Rihanna vagy Adele vagy valami?
-Haha vicces vagy. Bár a haláluk óta sokan nem találnak jó zenéket...
-A haláluk óta?
-Adele belehalt harmadik gyermekének a szülésébe, Rihannát pedig megkéselték egyszer egy turnéján...
-Ezt nem hiszem el...
-De hisz ezzel volt tele a sajtó... azt hittem ezt is olvastad...
Ott autóztunk, míg egyszer egy számomra nagyon ismerős útra tévedtünk... Különös volt, mert teljesen msképp nézett ki, mint amikor utoljára láttam.
-Azonnal álj meg, hova viszel?
-Dolgozni, higgadj már le drágám! - Mondta, majd tovább mentünk a teljesen belakott területen, a főút minőségű régen még homokos úton. Odaértünk a kórházhoz, nem hittem a szememnek.
-De hisz ez...
-Az Elveszett Kórház! - Mondta Jason, aki büszkén szállt ki a kocsiból.
-Ez nem lehet!
-Nagyon szép, mióta felújították, nem is csoda hogy az állam legnépszerűbb klinikája lett... Na menjünk!
Álltam ott tétlenül, és értetlenül, uralkodva magamon, de legbelül inkább ordítottam volna!
Anne érdekes beszélgetésen van túl nagymamájával. Vissza kell jönnie az élők közé, hogy élhessen és bosszút állhasson. A koporsóban való ébredés érdekesen végződött, a földön landolt a sokadszor meghalt lány. Anne futni kezdett a ravatalozóból, Jason pedig utána rohant.
Éjszaka volt. Sötét éjszaka, a temetőnek csak a kivilágított ravatalozó adott fényt. De a csendet egy lány futása törte meg. Valakié, akiről úgy hitték, halott.
Anne futni kezdett, miután kiesett a koporsóból, vőlegénye pedig, akit éppenséggel nem a legszívesebben látott, utána futott.
-Feleslegesen futsz, nem menekülhetsz örökké... egyszer véget kell érnie a történetnek nem gondolod? Hányszor fogod még túlélni a gyilkosságokat? -Mondta a sötétben, majd egy kripta mögül léptem elő, egy törött ablak üvegdarabjával a kezemben.
-Nem tudom, de te... egyszer sem...-Szóltam, majd mögé osontam. - A férfi megfordult, Anne pedig elvágta a torkát.-Vége a történetnek, te nyomorult.
***
"10 évvel később"
Napsütötte reggelre ébredtem. Az órám pontosan 9:12 perckor csörrent meg, én pedig kinyomtam, ahogy szoktam. Valami furcsa volt, de félálomban voltam, így csak ébredeztem tovább. Éreztem, amint egy macska hozzásimul a kezemhez, ami az óra kikapcsolása után lecsúszott a parketta irányába, én pedig pihentem tovább, még mindig nem éreztem semmi furcsát.
Macskák, aranyos állatok ők nem igaz? Mind imádjuk őket, még az is, aki azt mondja nem bírja elviselni, ha egy a közelébe jön. Mindenki szereti őket, mert aranyosak, mert bújósak, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva imádjuk megölelni őket. Persze akadnak olyanok is, akik allergiásak az állatok bundájára, így nem mehetnek közel hozzájuk, mint például én...
-Te jó ég, ez egy macska?! - Kiáltottam fel, majd hirtelen felültem az ágyon és körülnéztem a számomra teljesen idegen hálószobában. - Mi a...?
-Jó reggelt drágám, remélem jól aludtál! - Szólt egy mély férfihang a folyosóról, ami ismerősen csengett füleimnek, aztán persze arcot is kapott az ismerős hangszín. Jason volt az!
-Jason?! Hát...te mit keresel itt? Mi a franc folyik itt? És... mi van a nyakaddal?
-A nyakammal? - Kérdezte értetlenül, mint akinek fogalma sincsen arról, amit a zaklatott lány összehadovál.
-A sebeddel, elvágtam! - Mondtam erősködve, de teljesen össze voltam zavarodva, nem tudtam hol vagyok, nem tudtam, hogy mit keres ott a legfőbb ellenségem, akinek nemrég vágtam el a torkát, és külön idegesített az a rohadt macska, aki a kezemet karmolászta a különös beszélgetés ideje alatt.
-Drágám, rosszat álmodtál? - Kérdezte nevetve... - Előfordul... na gyere, kész a reggelid, a kicsik már nagyon várnak.
-A kicsik?!
-A gyerekek! Lindsey és Ruby, a lányaink...
-Szent isten!
___________________________________
ELVESZETT KÓRHÁZ
2.évad - 2.rész
#TheEnd
Követni kezdtem Jasont, viszont még mindig nem értettem, hogy mi történik. Idegen volt minden. Máig emlékszem arra a napra... illetve, arra az esetre. Sosem éreztem magam ennyire szürreálisan. Ahogy a lépcsőn sétáltam le, képeket pillantottam meg a falon. Én voltam az, és Jason.... az eskűvőnkön. Boldogok voltunk, illetve hát, annak látszottunk. A gyerekek születése, az utazásaink együtt, minden ott volt. Teljesen sokkot kaptam és meg voltam rémülve, mintha csak a legszörnyűbb rémálmomban lennék. Semmire, de az égvilágon semmire nem emlékeztem. Nagyon reméltem, hogy hamarosan vége ennek a szörnyűségnek, és inkább a kórház falai között ébredek a falhoz láncolva megvonva mindentől. Még az is jobb lett volna, mint ez az egész.Beléptem a konyhába, ahol egy tipegő kóru kislányt, és egy hat év körüli szintén leányt pillantottam meg.
-Anya! Jó reggelt, jobban vagy már? A kis Rubyval már hetek óta csak azt várjuk, hogy felébredj.
-Tessék? Hetek óta?
-Ó, már vagy két hónapja alszol, jó álmos lehettél. De már itt vagy, hál' istennek...
-ŐŐŐ.... kislányom, miről beszélsz? Inkább segíts a tányérokkal...- Szólt, majd odahívta a kislányt, akinek odasúgott valamit. - Mars a szobádba és pofa be, vagy nem kapsz enni...
-Jason! Magyarázatot adnál minderre?
-Micsodára? Szivem, olyan furcsa vagy ma reggel. - Mondta, majd ránéztem az órára.
-Délután három óra van. Ez neked reggel?
-Te... mindig ekkor kelsz. Éjszaka dolgozol.
-Hol? Mégis hol?
-Hát a kórházban! Mindjárt elviszlek.
-Dehát azt mondtad éjszak...
-Ma hamarabb kell menned! - Vágott a szavamba a férfi, aki feldúltnak tűnt...
-Különös, nagyon különös...- Suttogtam, majd felmentem felöltözni.
A ruháim mind borzalmasak voltak. Teljesen ellenkeztek az ízlésemmel és ez roppantul idegesített, tekintve, hogy azok az édesanyám ruhái voltak, makulátlan állapotban. Felvettem a munkaruhámat, fel volt címkézve, ami még valamennyire vállalható volt, aztán lementem, felvettem egy cipőt, és kimentem a kocsihoz, ahol Jason már várt! Furcsa zene szólt...
-Nincs valami... mai? Rihanna vagy Adele vagy valami?
-Haha vicces vagy. Bár a haláluk óta sokan nem találnak jó zenéket...
-A haláluk óta?
-Adele belehalt harmadik gyermekének a szülésébe, Rihannát pedig megkéselték egyszer egy turnéján...
-Ezt nem hiszem el...
-De hisz ezzel volt tele a sajtó... azt hittem ezt is olvastad...
Ott autóztunk, míg egyszer egy számomra nagyon ismerős útra tévedtünk... Különös volt, mert teljesen msképp nézett ki, mint amikor utoljára láttam.
-Azonnal álj meg, hova viszel?
-Dolgozni, higgadj már le drágám! - Mondta, majd tovább mentünk a teljesen belakott területen, a főút minőségű régen még homokos úton. Odaértünk a kórházhoz, nem hittem a szememnek.
-De hisz ez...
-Az Elveszett Kórház! - Mondta Jason, aki büszkén szállt ki a kocsiból.
-Ez nem lehet!
-Nagyon szép, mióta felújították, nem is csoda hogy az állam legnépszerűbb klinikája lett... Na menjünk!
Álltam ott tétlenül, és értetlenül, uralkodva magamon, de legbelül inkább ordítottam volna!
AZ ELVESZETT KÓRHÁZ - 2.ÉVAD - 1.rész (8.rész) - 'Remény'
__________________________
A 2.ÉVAD TARTALMÁBÓL:
A halál megváltás tud lenni nagyon sok esetben, de mit érünk a megváltással, ha elintézetlen dolgaink vannak a Földön. Sok csapás után sem törhetünk meg, mert van miért küzdenünk. De minden csapás nyomot hagyhat benned, némelyik nagyobbat, némelyik kisebbet.
Tartsatok velem és Anne-el a következő évadban is.
Sziasztok! Megérkeztem hát a történet folytatásával, amit bizonyára már sokan vártatok, hiszen az előző részt elég idegtépően fejeztem be. De ezzel még nincs vége Anne történetének. A poklok pokla még csak most kezdődik. Tehát jó olvasást mindenkinek, és sose hagyjon el benneteket a remény!
Szóval, igen, megtörtént. Jason belém döfte azt a kést. De mégis, a fájdalom helyett inkább megkönnyebbültem. Igazán reméltem, hogy vége a szenvedéseimnek. De mint tudjuk, furcsa az élet. Sosem adja a dolgokat ilyen könnyen. Életben maradtam. Hogy hogyan? Most elmesélem nektek. Való igaz, egy ilyen sérülésbe pillanatok alatt bele lehet halni, de az én hogy túléltem cseppet sem lep meg azok után, amik velem történtek az elmúlt időszakban.
A hely igazán ismerős volt. A folyosó, és a fény a végén. Jártam már itt, hisz elmeséltem nektek. Nagymamám lépett ki a fényből, ez azonban más volt, mint az utolsó alkalom:
-Ahjj, kislányom, veled folyton csak a baj van...
-Nagyi, sajnálom, hisz ismersz.-Mondtam neki nevetve.
-Hidd el drágám, én mindig szívesen látlak, de örülnék, ha nem kellene ilyen gyakran, jelen esetben.
-Hát, most már maradok, szóval emiatt ne görcsölj, elég sokat fogsz látni.
-Nem kislányom, ezt elhitted, igaz?
-Te most miről beszélsz nagyi?
-Anne, mint mondtam be kell fejezned, amit elkezdtél.
-Dehát...
-Nincs időnk csevegni, az élet zajlik, még ebben a pillanatban is. Fel fogsz ébredni, de kérlek, vigyázz magadra, és küzdj.-Mondta nekem nagyi, majd azonnal eltűnt. Időm sem volt utána kiabálni, hiszen felébredtem. Nem fogjátok elhinni, hogy hol.
Ne akarjátok tudni, milyen az az érzés, amikor egy dobozban ébredsz, amit a legtöbben koporsónak hívnak. Sosem láttam még belülről, de azt hiszem egy életre elég volt belőle. Vagyis, egyelőre... hisz egyszer úgyis... na mindegy, értitek. Tehát egy koporsóban ébredtem, de mindezek előtt nézzük meg mi is történt a "halálom" után.
48 órával korábban
"A halott lány életre kel, majd újra halottá vált. Anne Clarks, a lány, akinek temetését élőben közvetítette a városi TV, ennyi idő után újra felbukkant. A lányt sokan látták, több autópálya melletti rejtett kamera is észrevette, és az azonosítás során kiderült, hogy ő látható a felvételeken. Azonban itt még nincs vége a történetnek, ugyanis nem sokkal adásunk előtt egy parkban fekvő bokorban találtak rá a holttestére, egy szívébe döfött késsel. A temetése holnap után kerül megrendezésre a városi temetőben..." - Szólt a napi hírmondó.
-El sem hiszem, hogy elment.
-Hidd el én sem... De most már jobb helyen van...-Mondták sírva Anne barátai.-Mi lesz most velünk? Anne nélkül hogyan védjük meg magunkat Jasontől?
Ezután mindannyian egy pár percre elcsendesedtek, majd hírtelen rezegni kezdett az asztalon fekvő telefonok egyike. Egy SMS érkezett.
A temetésen találkozunk nyomorultak. De nem csak Anne fog meghalni, hanem mindenki, aki emlékezni akar rá. Jason
A csapat rettentően megijedt, de nem tudtak mit tenni, hiszen nem tudták a telefonszámot, hiszen titkosított volt, valamint nem volt semmi nyom, ami hozzá vezette volna őket. A rendőrséget sem hívhatták, hiszen azzal csak még nagyobb bajba keverhetik magukat.
A temetés napja is elérkezett. A temetésre Anne minden ismerőse eljött. A munkatársai, a főnöke, a barátai, a családja, és mindenki aki szerette, vagy legalább is ismerte őt. A szertartás még el sem kezdődött, mikor egy gyászos zene kezdett el szólni.
Én csak a zenét hallottam a koporsóból, meg síró embereket. A többi információról később szereztem tudomást, hiszen kijutottam abból a szarból, de még hogyan...
Mégsem maradhattam ott, erőből verni kezdtem a koporsót. Hatalmas volt, kicsit sértő is, mintha egy kövér nőnek készült volna. Rugdostam, vertem és kiabáltam. Sikeresnek bizonyultam. A koporsó a földre borult és megrepedt. Mint kiderült, végig nyitva volt csak nem nyomtam elég erősen. Szóval kinyitottam, és kimásztam belőle, és ráeszméltem, milyen rettenetesen néz ki rajtam az az ocsmány ruha. Mindenki kővé dermedt. Egyszerre sikítani kezdett mindenki, mintha szellemet láttak volna. Talán legjobban az első sorban ülő Jason lepődött meg, akitől azonnal futni kezdtem. A "vőlegényem" utánam rohant.
A 2.ÉVAD TARTALMÁBÓL:
A halál megváltás tud lenni nagyon sok esetben, de mit érünk a megváltással, ha elintézetlen dolgaink vannak a Földön. Sok csapás után sem törhetünk meg, mert van miért küzdenünk. De minden csapás nyomot hagyhat benned, némelyik nagyobbat, némelyik kisebbet.
Tartsatok velem és Anne-el a következő évadban is.
Sziasztok! Megérkeztem hát a történet folytatásával, amit bizonyára már sokan vártatok, hiszen az előző részt elég idegtépően fejeztem be. De ezzel még nincs vége Anne történetének. A poklok pokla még csak most kezdődik. Tehát jó olvasást mindenkinek, és sose hagyjon el benneteket a remény!
Szóval, igen, megtörtént. Jason belém döfte azt a kést. De mégis, a fájdalom helyett inkább megkönnyebbültem. Igazán reméltem, hogy vége a szenvedéseimnek. De mint tudjuk, furcsa az élet. Sosem adja a dolgokat ilyen könnyen. Életben maradtam. Hogy hogyan? Most elmesélem nektek. Való igaz, egy ilyen sérülésbe pillanatok alatt bele lehet halni, de az én hogy túléltem cseppet sem lep meg azok után, amik velem történtek az elmúlt időszakban.
A hely igazán ismerős volt. A folyosó, és a fény a végén. Jártam már itt, hisz elmeséltem nektek. Nagymamám lépett ki a fényből, ez azonban más volt, mint az utolsó alkalom:
-Ahjj, kislányom, veled folyton csak a baj van...
-Nagyi, sajnálom, hisz ismersz.-Mondtam neki nevetve.
-Hidd el drágám, én mindig szívesen látlak, de örülnék, ha nem kellene ilyen gyakran, jelen esetben.
-Hát, most már maradok, szóval emiatt ne görcsölj, elég sokat fogsz látni.
-Nem kislányom, ezt elhitted, igaz?
-Te most miről beszélsz nagyi?
-Anne, mint mondtam be kell fejezned, amit elkezdtél.
-Dehát...
-Nincs időnk csevegni, az élet zajlik, még ebben a pillanatban is. Fel fogsz ébredni, de kérlek, vigyázz magadra, és küzdj.-Mondta nekem nagyi, majd azonnal eltűnt. Időm sem volt utána kiabálni, hiszen felébredtem. Nem fogjátok elhinni, hogy hol.
Ne akarjátok tudni, milyen az az érzés, amikor egy dobozban ébredsz, amit a legtöbben koporsónak hívnak. Sosem láttam még belülről, de azt hiszem egy életre elég volt belőle. Vagyis, egyelőre... hisz egyszer úgyis... na mindegy, értitek. Tehát egy koporsóban ébredtem, de mindezek előtt nézzük meg mi is történt a "halálom" után.
48 órával korábban
"A halott lány életre kel, majd újra halottá vált. Anne Clarks, a lány, akinek temetését élőben közvetítette a városi TV, ennyi idő után újra felbukkant. A lányt sokan látták, több autópálya melletti rejtett kamera is észrevette, és az azonosítás során kiderült, hogy ő látható a felvételeken. Azonban itt még nincs vége a történetnek, ugyanis nem sokkal adásunk előtt egy parkban fekvő bokorban találtak rá a holttestére, egy szívébe döfött késsel. A temetése holnap után kerül megrendezésre a városi temetőben..." - Szólt a napi hírmondó.
-El sem hiszem, hogy elment.
-Hidd el én sem... De most már jobb helyen van...-Mondták sírva Anne barátai.-Mi lesz most velünk? Anne nélkül hogyan védjük meg magunkat Jasontől?
Ezután mindannyian egy pár percre elcsendesedtek, majd hírtelen rezegni kezdett az asztalon fekvő telefonok egyike. Egy SMS érkezett.
A temetésen találkozunk nyomorultak. De nem csak Anne fog meghalni, hanem mindenki, aki emlékezni akar rá. Jason
A csapat rettentően megijedt, de nem tudtak mit tenni, hiszen nem tudták a telefonszámot, hiszen titkosított volt, valamint nem volt semmi nyom, ami hozzá vezette volna őket. A rendőrséget sem hívhatták, hiszen azzal csak még nagyobb bajba keverhetik magukat.
A temetés napja is elérkezett. A temetésre Anne minden ismerőse eljött. A munkatársai, a főnöke, a barátai, a családja, és mindenki aki szerette, vagy legalább is ismerte őt. A szertartás még el sem kezdődött, mikor egy gyászos zene kezdett el szólni.
Én csak a zenét hallottam a koporsóból, meg síró embereket. A többi információról később szereztem tudomást, hiszen kijutottam abból a szarból, de még hogyan...
Mégsem maradhattam ott, erőből verni kezdtem a koporsót. Hatalmas volt, kicsit sértő is, mintha egy kövér nőnek készült volna. Rugdostam, vertem és kiabáltam. Sikeresnek bizonyultam. A koporsó a földre borult és megrepedt. Mint kiderült, végig nyitva volt csak nem nyomtam elég erősen. Szóval kinyitottam, és kimásztam belőle, és ráeszméltem, milyen rettenetesen néz ki rajtam az az ocsmány ruha. Mindenki kővé dermedt. Egyszerre sikítani kezdett mindenki, mintha szellemet láttak volna. Talán legjobban az első sorban ülő Jason lepődött meg, akitől azonnal futni kezdtem. A "vőlegényem" utánam rohant.
7.rész - 'Maradj halott!' *ÉVADZÁRÓ*
Sziasztok! Megérkeztem az ÉVADZÁRÓ résszel! Idáig is eljutottunk, nagyon boldoggá tesz, hogy ennyien követtek, és, hogy még ha nem is a chat dobozba, de kapok visszajelzéseket! Mindenkinek garantálom, ez lesz a legizgalmasabb rész, amit eddig a történetből olvashattok. Szeretném bejelenteni, hogy az évadzáró után a szünet csupán 2-3 hét lesz. Ez alatt az idő alatt elkezdődik egy új történetem, az EARTH 2.0 , vagyis, A FÖLD 2. Ennek a történetnek az alaptörténetét itt is olvashatjátok majd, belinkelve a weboldalt is hozzá.
Tehát ehhez a részhez pedig jó szórakozást mindenkinek!
Iratkozzatok fel, és kommenteljet!
***
Menekülnöm kell, most, hogy egy emberen bosszút álltam, jönnek a többiek. A barátaimmal kezdek, meg kell tudnom, hogyan árulhattak el. Vagy már nem is tudom, lehet csak egy szerepjáték volt, remélem ez volt. Valakire számítanom kell. nem élhetek a szabadban félelemben.
Anyám kocsijával mit csináljak? Ezen gondolkoztam egy fél óráig. És egy dologra jutottam. A szakadékhoz vezettem az autóval, gondoltam itt kell megszabadulnom tőle. Belelököm a szakadékba, majd azt hiszik megölte magát. Teljesen megértettem volna.......... én legalább is, azok után amit velem tett. Remélem gyötri a föld alatt a bűntudat és a fájdalom.
Miután megszabadultam az autótól, stoppoltam újra, reméltem most már kifogok egy normális autóst. Remélhettem, de megint nem jött össze. Egy kis furgon vett észre engem a sötétben.
-Uram isten, Anne?! Ez lehetetlen...-Mondta Tony, a legjobb barátom, aki volt a "csapatban" addig, amíg el nem árult.-De hisz láttuk, láttuk, ahogy eltemetnek.
-Tony nem kell megjátszanod magad, elárultatok engem.
-Te miről beszélsz? Megfenyegettek minket, muszáj volt azt mondanunk neked.
-Jaj tényleg, elfelejtettem a levelet, amit ott hagytatok...
-Megtaláltad? Hogyan?-Kérdezte Amy, a volt legjobb barátnőm.
-Meg, de ez hosszú történet. Most segítenetek kell, Jason azt hiszi halott vagyok, így el tudtam menekülni.
-Rendben, nálunk biztonságban leszel.-Mondta Hanna.-Viszont mondanunk kell neked valamit anyádról...
-Tudom, lefeküdt Jasonnel, és segédkezett abban amit velem tettek.
-Micsoda??? Ez komoly? Le is feküdt vele?-Kérdezte sokkoltan Hanna.
-Le, szerinted miért jöttem el otthonról: Ki akartam szellőztetni a fejem, de kicsit hosszúra sikerült... Jaa, egyébént pont egy órája találkoztam anyámmal, akkor mondott el mindent. Ha érdekel, épp most ástam el élve az erdőben.
-HOGY MIT CSINÁLTÁL?-Kérdezték mindannyian.
-Megérdemelte, elárult. Meg is akart ölni, tudta, hogy hol vagyok.
-De hogy csináltad, mesélj már!-kérdezte Amy.
-De Amy...
-Hagyd Tony, az egész úgy történt, hogy követett, mikor meg akartam szökni, és az erdőben fogtam egy pisztolyt, lábon lőttem, megkötöztem, majd ástam egy lyukat és elástam. Ők élve eltemettek a barátaim, és mindenki szemében, ezért én is ezt tettem velük...
-De azért ez mégiscsak túlzás nem?
-Nem Amy, nem túlzás, és ez még csak a kezdet, most Jason következik.-Mondtam, majd kinyitottam a furgon ajtaját, és kiugrottam... út közben...
***
Nem esett nagy bajom, a barátaim megálltak, de beszaladtam az erdőbe. Pár órával később elértem a kórházat.
A bokorban vártam, míg kijön valaki. Jött is egy kis nővérke, aki az utcai ruhájában volt, gondoltam az ő ruhája megteszi. Mikor elsétált mellettem berántottam a bokor mögé, és egy kővel leütöttem. Szegény, élhetett volna, még de ez már rólam szól, hogy megmeneküljek. Nem hagyhatom magam lebukni.
A hölgy meglehetősen nehéz volt, de a ribancnak parókája volt (OMG) , mondom, nah, szép kis nő, de nekem megteszi, szőke hajjal nem biztos, hogy felismer, felveszem hozzá a maszkot, és kész is vagyok.
Miután felöltöztem, besétáltam a kórházba. Nagyon féltem. Tudtam, hol lehet Jason, csak azt nem, hogy az a hely hol van ebben a hatalmas épületben.
Felsétáltam az emeletre, és megpillantottam Jasont.
-Kedvesem, Anne, azt hitted nem jövök rá, hogy életben vagy? Az anyád haláláért azonban megfizetsz, te ribanc!
-Mi, neeem...SEGÍTSÉG!-Elkezdtem kiabálni, de sokáig, mivel Jason nekem ugrott, és egy kést döfött belém.
__________________________
A 2.ÉVAD TARTALMÁBÓL:
A halál megváltás tud lenni nagyon sok esetben, de mit érünk a megváltással, ha elintézetlen dolgaink vannak a Földön. Sok csapás után sem törhetünk meg, mert van miért küzdenünk. De minden csapás nyomot hagyhat benned, némelyik nagyobbat, némelyik kisebbet.
Tartsatok velem és Anne-el a következő évadban is. Három héten belül találkozunk, Sziasztok! :)
(Szándékosan nem írtam cselekményt részletesen! :P :D)
Tehát ehhez a részhez pedig jó szórakozást mindenkinek!
Iratkozzatok fel, és kommenteljet!
***
Menekülnöm kell, most, hogy egy emberen bosszút álltam, jönnek a többiek. A barátaimmal kezdek, meg kell tudnom, hogyan árulhattak el. Vagy már nem is tudom, lehet csak egy szerepjáték volt, remélem ez volt. Valakire számítanom kell. nem élhetek a szabadban félelemben.
Anyám kocsijával mit csináljak? Ezen gondolkoztam egy fél óráig. És egy dologra jutottam. A szakadékhoz vezettem az autóval, gondoltam itt kell megszabadulnom tőle. Belelököm a szakadékba, majd azt hiszik megölte magát. Teljesen megértettem volna.......... én legalább is, azok után amit velem tett. Remélem gyötri a föld alatt a bűntudat és a fájdalom.
Miután megszabadultam az autótól, stoppoltam újra, reméltem most már kifogok egy normális autóst. Remélhettem, de megint nem jött össze. Egy kis furgon vett észre engem a sötétben.
-Uram isten, Anne?! Ez lehetetlen...-Mondta Tony, a legjobb barátom, aki volt a "csapatban" addig, amíg el nem árult.-De hisz láttuk, láttuk, ahogy eltemetnek.
-Tony nem kell megjátszanod magad, elárultatok engem.
-Te miről beszélsz? Megfenyegettek minket, muszáj volt azt mondanunk neked.
-Jaj tényleg, elfelejtettem a levelet, amit ott hagytatok...
-Megtaláltad? Hogyan?-Kérdezte Amy, a volt legjobb barátnőm.
-Meg, de ez hosszú történet. Most segítenetek kell, Jason azt hiszi halott vagyok, így el tudtam menekülni.
-Rendben, nálunk biztonságban leszel.-Mondta Hanna.-Viszont mondanunk kell neked valamit anyádról...
-Tudom, lefeküdt Jasonnel, és segédkezett abban amit velem tettek.
-Micsoda??? Ez komoly? Le is feküdt vele?-Kérdezte sokkoltan Hanna.
-Le, szerinted miért jöttem el otthonról: Ki akartam szellőztetni a fejem, de kicsit hosszúra sikerült... Jaa, egyébént pont egy órája találkoztam anyámmal, akkor mondott el mindent. Ha érdekel, épp most ástam el élve az erdőben.
-HOGY MIT CSINÁLTÁL?-Kérdezték mindannyian.
-Megérdemelte, elárult. Meg is akart ölni, tudta, hogy hol vagyok.
-De hogy csináltad, mesélj már!-kérdezte Amy.
-De Amy...
-Hagyd Tony, az egész úgy történt, hogy követett, mikor meg akartam szökni, és az erdőben fogtam egy pisztolyt, lábon lőttem, megkötöztem, majd ástam egy lyukat és elástam. Ők élve eltemettek a barátaim, és mindenki szemében, ezért én is ezt tettem velük...
-De azért ez mégiscsak túlzás nem?
-Nem Amy, nem túlzás, és ez még csak a kezdet, most Jason következik.-Mondtam, majd kinyitottam a furgon ajtaját, és kiugrottam... út közben...
***
Nem esett nagy bajom, a barátaim megálltak, de beszaladtam az erdőbe. Pár órával később elértem a kórházat.
A bokorban vártam, míg kijön valaki. Jött is egy kis nővérke, aki az utcai ruhájában volt, gondoltam az ő ruhája megteszi. Mikor elsétált mellettem berántottam a bokor mögé, és egy kővel leütöttem. Szegény, élhetett volna, még de ez már rólam szól, hogy megmeneküljek. Nem hagyhatom magam lebukni.
A hölgy meglehetősen nehéz volt, de a ribancnak parókája volt (OMG) , mondom, nah, szép kis nő, de nekem megteszi, szőke hajjal nem biztos, hogy felismer, felveszem hozzá a maszkot, és kész is vagyok.
Miután felöltöztem, besétáltam a kórházba. Nagyon féltem. Tudtam, hol lehet Jason, csak azt nem, hogy az a hely hol van ebben a hatalmas épületben.
Felsétáltam az emeletre, és megpillantottam Jasont.
-Kedvesem, Anne, azt hitted nem jövök rá, hogy életben vagy? Az anyád haláláért azonban megfizetsz, te ribanc!
-Mi, neeem...SEGÍTSÉG!-Elkezdtem kiabálni, de sokáig, mivel Jason nekem ugrott, és egy kést döfött belém.
__________________________
A 2.ÉVAD TARTALMÁBÓL:
A halál megváltás tud lenni nagyon sok esetben, de mit érünk a megváltással, ha elintézetlen dolgaink vannak a Földön. Sok csapás után sem törhetünk meg, mert van miért küzdenünk. De minden csapás nyomot hagyhat benned, némelyik nagyobbat, némelyik kisebbet.
Tartsatok velem és Anne-el a következő évadban is. Három héten belül találkozunk, Sziasztok! :)
(Szándékosan nem írtam cselekményt részletesen! :P :D)
6.rész - 'Az az éjszaka!' - KÜLÖNKIADÁS
Sziasztok! Megérkeztem egy újabb résszel, kicsi kihagyás után. A sulikezdés engem is elfoglalt, nézzétek el nekem. Tehát az új részben kiderül kivel találkozott Anne, ki ült abban az autóban.
Ha tetszik a történetem, akkor iratkozz fel, hogy minden új részről, fontosabb bejegyzésről értesülj. És kommentelj a CHAT Dobozban, ha meg szeretnéd osztani a véleményed.
Aki az autóban ült, kicsit sem volt meglepve, hogy életben vagyok. De amit mondott, az még érdekesebb volt.
-Anya??
-Szállj be! Mindent tudok.
Beültem az autóba.
-Mi mindent?
-Tudom, mit tettek veled a barátaid. Jason mindent elmondott. Hogy próbált megmenteni, de nem tudott. Mondta, hogy elraboltak... és...
-Várj, miért nem hiszed, hogy meghaltam? És honnan tudtad, hogy itt vagyok?
A barátaid nyomkövetőt tettek beléd, és hát... elloptam tőlük...
-Mit loptál el?
-Nem lényeg, tudtam, hogy hol talállak.
-Anyu! Nem a barátaim tették ezt. Jason is benne van?
-Most ugye csak viccelsz? Végig velem volt. A másik meg, miért van annyira meglepve, hogy életben vagy, vagy mi?
-Anyu, összezavarsz. Jason ott volt a kórházban.
-Milyen kórházban kislányom? Te ittál? Mondta Jason, hogy alkohol problémáid vannak, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
-Anyu, végighallgatnál?
-Minden azon az estén kezdődött.-Kezdtem bele mondandómba...- Azon a napon, mikor eltűntem... hát, minden okom megvolt rá. Épp, hogy hazaértem a munkahelyemről. Kiszálltam a kocsimból, elindultam a ház felé. Boldog voltam, hogy hazaérhetek, a szerelmemhez Jasonhoz. Meg minden. Nagyon, nagyon boldog.
Vártam, hogy végre beérjek a házba. Hogy megölelhessem a szerelmem. És, amikor beléptem, a házban hatalmas rendetlenség volt. Ruhakupacok vezettek, egészen, a hálószobáig. Tudod anyu, aznap hamarabb hazaértem. Láttam, ahogy lefeküdtél Jasonnel, mégis hogy tehetted ezt?-Mondtam édesanyámnak, majd felpofoztam.
-Mit képzelsz te? Hogy merészelsz megütni?
-Azt kapod, amit érdemelsz.-Mondtam neki, majd kiszálltam a kocsiból és futni kezdtem. Anyámtól meg kellett szabadulnom, hisz ha Jason megtudja, hogy élek, végem van. Anyám, meg úgyis ugyanazt akarja. Nem érzek iránta csak megvetést.
Anyám követett. Méghozzá az autóval. Mikor befutottam az erdőbe, közel a szakadékhoz, kiszállta és futva követett engem. Amikor odaértünk a szakadékhoz, a terv készen állta. Elbújtam egy nagy szikla mögött. Értsétek meg, nem akarok mást, csak megmenekülni. És amit anyám, és Jason tett velem, egyikőjük se maradhat. A szikla mögött bujkálva, észrevettem, hogy egy pisztoly fekszik mellettem. Hát persze, hisz mikor menekültem fegyvereket rejtettem el vészhelyzet esetére. Nagyon alaposnak kellett lennem, mindenre gondoltam. Mikor anyám odaért, fogtam a pisztolyt, és a lábába lőttem, tudtam, hogy nem mehet úgy sehová.
-Anyu, anyu, ennyire hülyének nézel? Várj itt, egy perc és jövök, addig idehozom az ásót, amit a hátsó üléshez rejtettél.
5 perccel később visszaérkeztem. Anyu kiabálhatott, senki sem hallotta.
-Ó, nézd anyu, kötelet is találtam.
-Ezt nem úszod meg. Akkor is meghalsz.
-Nem anyu, nem én fogok itt meghalni.
-Ugye nem akarsz...
-Megölni? Ahogy ti megöltetek? Élve eltemettetek, végignézettétek a barátaimmal, ahogy eltemetnek valakit, hogy azt higgyék, én vagyok. Ezért én is ezt teszem veled. Élve eltemetlek, csak kicsit másképpen.
-Tudom Jason, és a kórház titkát. És tudom, hogy ezt nem úszod meg, erre megesküszöm.-Beszélt Anne-hez Charlotte, Anne édesanyja, miközben lánya kiásta neki a sírt.
-Ugyan már, senki nem jön érted. Jason sem. Hidd el, ismerem.-Mondtam neki, majd megkötöztem a lábait, és a kezeit, majd belelöktem a mély gödörbe, amit neki ástam.-Anyu, sajnálom, hogy így kell véget érnie, de végül is, te akartad.
-Neeee, kérleeek, NEEEEE...-Kiabált folyamatosan, miközben betemettem a gödröt. Most pedig el kell menekülnöm, hogy továbbra is "halott" maradjak.
Ha tetszik a történetem, akkor iratkozz fel, hogy minden új részről, fontosabb bejegyzésről értesülj. És kommentelj a CHAT Dobozban, ha meg szeretnéd osztani a véleményed.
Aki az autóban ült, kicsit sem volt meglepve, hogy életben vagyok. De amit mondott, az még érdekesebb volt.
-Anya??
-Szállj be! Mindent tudok.
Beültem az autóba.
-Mi mindent?
-Tudom, mit tettek veled a barátaid. Jason mindent elmondott. Hogy próbált megmenteni, de nem tudott. Mondta, hogy elraboltak... és...
-Várj, miért nem hiszed, hogy meghaltam? És honnan tudtad, hogy itt vagyok?
A barátaid nyomkövetőt tettek beléd, és hát... elloptam tőlük...
-Mit loptál el?
-Nem lényeg, tudtam, hogy hol talállak.
-Anyu! Nem a barátaim tették ezt. Jason is benne van?
-Most ugye csak viccelsz? Végig velem volt. A másik meg, miért van annyira meglepve, hogy életben vagy, vagy mi?
-Anyu, összezavarsz. Jason ott volt a kórházban.
-Milyen kórházban kislányom? Te ittál? Mondta Jason, hogy alkohol problémáid vannak, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
-Anyu, végighallgatnál?
-Minden azon az estén kezdődött.-Kezdtem bele mondandómba...- Azon a napon, mikor eltűntem... hát, minden okom megvolt rá. Épp, hogy hazaértem a munkahelyemről. Kiszálltam a kocsimból, elindultam a ház felé. Boldog voltam, hogy hazaérhetek, a szerelmemhez Jasonhoz. Meg minden. Nagyon, nagyon boldog.
Vártam, hogy végre beérjek a házba. Hogy megölelhessem a szerelmem. És, amikor beléptem, a házban hatalmas rendetlenség volt. Ruhakupacok vezettek, egészen, a hálószobáig. Tudod anyu, aznap hamarabb hazaértem. Láttam, ahogy lefeküdtél Jasonnel, mégis hogy tehetted ezt?-Mondtam édesanyámnak, majd felpofoztam.
-Mit képzelsz te? Hogy merészelsz megütni?
-Azt kapod, amit érdemelsz.-Mondtam neki, majd kiszálltam a kocsiból és futni kezdtem. Anyámtól meg kellett szabadulnom, hisz ha Jason megtudja, hogy élek, végem van. Anyám, meg úgyis ugyanazt akarja. Nem érzek iránta csak megvetést.
Anyám követett. Méghozzá az autóval. Mikor befutottam az erdőbe, közel a szakadékhoz, kiszállta és futva követett engem. Amikor odaértünk a szakadékhoz, a terv készen állta. Elbújtam egy nagy szikla mögött. Értsétek meg, nem akarok mást, csak megmenekülni. És amit anyám, és Jason tett velem, egyikőjük se maradhat. A szikla mögött bujkálva, észrevettem, hogy egy pisztoly fekszik mellettem. Hát persze, hisz mikor menekültem fegyvereket rejtettem el vészhelyzet esetére. Nagyon alaposnak kellett lennem, mindenre gondoltam. Mikor anyám odaért, fogtam a pisztolyt, és a lábába lőttem, tudtam, hogy nem mehet úgy sehová.
-Anyu, anyu, ennyire hülyének nézel? Várj itt, egy perc és jövök, addig idehozom az ásót, amit a hátsó üléshez rejtettél.
5 perccel később visszaérkeztem. Anyu kiabálhatott, senki sem hallotta.
-Ó, nézd anyu, kötelet is találtam.
-Ezt nem úszod meg. Akkor is meghalsz.
-Nem anyu, nem én fogok itt meghalni.
-Ugye nem akarsz...
-Megölni? Ahogy ti megöltetek? Élve eltemettetek, végignézettétek a barátaimmal, ahogy eltemetnek valakit, hogy azt higgyék, én vagyok. Ezért én is ezt teszem veled. Élve eltemetlek, csak kicsit másképpen.
-Tudom Jason, és a kórház titkát. És tudom, hogy ezt nem úszod meg, erre megesküszöm.-Beszélt Anne-hez Charlotte, Anne édesanyja, miközben lánya kiásta neki a sírt.
-Ugyan már, senki nem jön érted. Jason sem. Hidd el, ismerem.-Mondtam neki, majd megkötöztem a lábait, és a kezeit, majd belelöktem a mély gödörbe, amit neki ástam.-Anyu, sajnálom, hogy így kell véget érnie, de végül is, te akartad.
-Neeee, kérleeek, NEEEEE...-Kiabált folyamatosan, miközben betemettem a gödröt. Most pedig el kell menekülnöm, hogy továbbra is "halott" maradjak.
5.rész - 'Liars'
Sziasztok! Megérkezett a folytatás, ahogy ígértem. A történet ezen része körülbelül az évadunk fele. Így egy rendhagyó résszel készültem nektek. Ahogy olvashattátok előző részünk végén főszereplőnk fejbe lőtte magát. Hova tovább?
Jó olvasást!
Tehát fejbe lőttem magam. Azt hittem mindennek vége. Részben kicsit meg is könnyebbültem. De hova tovább? Kíváncsi voltam. Egy folyosón ébredtem. Meg mondom őszintén nem hittem, hogy van mennyország, de ez egy jó jel volt, hogy nem a sötétség várt rám a túloldalon. A fényből a nagymamám lépett ki. Megörültem, és odafutottam hozzá.
-Nagymama, te...
-Kislányom, ne beszélj, csak figyelj rám. Még nincs itt a te időd. Még van pár elintéznivalód a földön. Vissza kell menned, de nehéz dolgod lesz. Harcolnod kell a szabadságodért. Hisz még olyan fiatal vagy.
-De mi van ha én ezt nem akarom?
-Hát... A lentiek ezt másképp gondolják. Vannak dolgok, amiket még nem tudsz arról a kórházról. És ezek a dolgok mindent megváltoztatnak.
-Miféle dolgok?
-Így is túl sokat mondtam. Nem mondhatok többet.
-De...
-Semmi de. Fordulj meg, a folyosó másik végén lesz egy ajtó. Lépj be rajta, és várj.
-De mire?
-Amint odajutsz, érteni fogod...
Ezzel a nagymamám eltűnt. A fénnyel együtt. Gyorsan odaszaladtam az ajtóhoz. Jó érzéseim voltak vele kapcsolatban. Mikor beléptem ismét minden elsötétült.
Rövid idővel később egy teremben találtam magam. Olyan volt, mintha egy fiókban lennék. Nagyon megijedtem. Elsőre nem tűnt fel, hogy a hullaházban vagyok. Egy kórházban... reméltem, hogy nem abban a kórházban, de tudjátok, az élet nagyon vicces tud lenni olykor. Szóval de, abban a kórházban voltam. Azt hitték meghaltam. De hogy lehetséges ez? A kezemen találtam egy karszalagot. Ez állt rajta: Anne Clarks-hamvasztás
Nagyon megrémültem, de hallottam, hogy jön valaki ezért a sötét sarokban elbújtam a szekrény mellé. Azok az emberek az én "fiókomhoz" mentek oda.
Kihúzták.
-Jason hol van Anne?-Kérdezte a nővér idegesen.-Jason!
-Nem tudom. Biztos elvitték. Nem sétálhatott ki, hisz meghalt.
-Tudom, láttam a testét. Halott volt.
-De ki vihette el?
-Jason gyere, kérdezzük meg a többieket.
Mikor kimentek én ott maradtam. Megrémültem. Hisz mégiscsak állítólag halott vagyok. Szóval ennek van egy előnye. Akár el is szökhetnék. A folyosóról bejött az előző nővér, Miranda. Meglátta, hogy az asztalnál állok és elkezdett kiabálni. Odaszaladtam hozzá és... megfojtottam. Nem volt más választásom. A testét beraktam az én "helyemre" , felvettem a ruháit és kimentem.
Ismerős volt a folyosó. De gondoltam miattam valami gyűlés van. Teljesen egyszerűen el tudtam menekülni a kórházból. Mivel azt hiszik halott vagyok, most én jövök. Bosszút állok mindenért, amit velem tettek.
Amikor kiértem az erdőbe reméltem, nem futok össze valakivel. Megkerestem a fát, ahol a baleset történt, hátha találok valamit. Nem, nem találtam semmit, csak egy hatalmas gödröt, benne egy dobozzal. Gyorsan kivettem a dobozkát és elfutottam be a sötét erdőbe. Már elég régen futottam, amikor egy kis fényhez jutottam, közel már az országúthoz.
Kinyitottam a dobozkát. Egy levelet, valamint a személyes holmijaimat találtam meg benne.
A levélben ez volt.
Kedves Anne!
Bár már halott vagy, szeretnék tőled bocsánatot kérni. Remélem fent megkapod ezt az üzenetet, ha van valami odaát. Sajnos nem tehettünk semmit. Jason teljesen a markában tartott minket. Tud rólunk pár titkot, amik ha kitudódnának, sok múlna rajta. Mindent megpróbáltunk, hogy üzenhessünk neked. Próbáltunk a találkozáskor jeleket adni neked, de sajnos nem nagyon értetted őket, meg hát kamerával figyeltek minket. Ezt a levelet,valamint ezeket a tárgyakat azért ássuk el, hogy lezárhassuk ezt az egészet. Mindenkiknek nagyon fáj, de sajnos így lesz a legjobb. A tárgyakat Jason adta át nekünk.
Nyugodj békében,
A barátaid...
Nem nagyon értem ezt az egészet. Eleve miért nem volt betemetve a gödör. Teljesen mindegy. Legalább megvannak a holmijaim. Stoppoltam az autópálya mellett, és körülbelül fél óra várakozás után megállt egy autó. Meglepődtem, hogy aki az autóban ült egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy életben vagyok. Pedig jól ismerem az illetőt...
Jó olvasást!
Tehát fejbe lőttem magam. Azt hittem mindennek vége. Részben kicsit meg is könnyebbültem. De hova tovább? Kíváncsi voltam. Egy folyosón ébredtem. Meg mondom őszintén nem hittem, hogy van mennyország, de ez egy jó jel volt, hogy nem a sötétség várt rám a túloldalon. A fényből a nagymamám lépett ki. Megörültem, és odafutottam hozzá.
-Nagymama, te...
-Kislányom, ne beszélj, csak figyelj rám. Még nincs itt a te időd. Még van pár elintéznivalód a földön. Vissza kell menned, de nehéz dolgod lesz. Harcolnod kell a szabadságodért. Hisz még olyan fiatal vagy.
-De mi van ha én ezt nem akarom?
-Hát... A lentiek ezt másképp gondolják. Vannak dolgok, amiket még nem tudsz arról a kórházról. És ezek a dolgok mindent megváltoztatnak.
-Miféle dolgok?
-Így is túl sokat mondtam. Nem mondhatok többet.
-De...
-Semmi de. Fordulj meg, a folyosó másik végén lesz egy ajtó. Lépj be rajta, és várj.
-De mire?
-Amint odajutsz, érteni fogod...
Ezzel a nagymamám eltűnt. A fénnyel együtt. Gyorsan odaszaladtam az ajtóhoz. Jó érzéseim voltak vele kapcsolatban. Mikor beléptem ismét minden elsötétült.
Rövid idővel később egy teremben találtam magam. Olyan volt, mintha egy fiókban lennék. Nagyon megijedtem. Elsőre nem tűnt fel, hogy a hullaházban vagyok. Egy kórházban... reméltem, hogy nem abban a kórházban, de tudjátok, az élet nagyon vicces tud lenni olykor. Szóval de, abban a kórházban voltam. Azt hitték meghaltam. De hogy lehetséges ez? A kezemen találtam egy karszalagot. Ez állt rajta: Anne Clarks-hamvasztás
Nagyon megrémültem, de hallottam, hogy jön valaki ezért a sötét sarokban elbújtam a szekrény mellé. Azok az emberek az én "fiókomhoz" mentek oda.
Kihúzták.
-Jason hol van Anne?-Kérdezte a nővér idegesen.-Jason!
-Nem tudom. Biztos elvitték. Nem sétálhatott ki, hisz meghalt.
-Tudom, láttam a testét. Halott volt.
-De ki vihette el?
-Jason gyere, kérdezzük meg a többieket.
Mikor kimentek én ott maradtam. Megrémültem. Hisz mégiscsak állítólag halott vagyok. Szóval ennek van egy előnye. Akár el is szökhetnék. A folyosóról bejött az előző nővér, Miranda. Meglátta, hogy az asztalnál állok és elkezdett kiabálni. Odaszaladtam hozzá és... megfojtottam. Nem volt más választásom. A testét beraktam az én "helyemre" , felvettem a ruháit és kimentem.
Ismerős volt a folyosó. De gondoltam miattam valami gyűlés van. Teljesen egyszerűen el tudtam menekülni a kórházból. Mivel azt hiszik halott vagyok, most én jövök. Bosszút állok mindenért, amit velem tettek.
Amikor kiértem az erdőbe reméltem, nem futok össze valakivel. Megkerestem a fát, ahol a baleset történt, hátha találok valamit. Nem, nem találtam semmit, csak egy hatalmas gödröt, benne egy dobozzal. Gyorsan kivettem a dobozkát és elfutottam be a sötét erdőbe. Már elég régen futottam, amikor egy kis fényhez jutottam, közel már az országúthoz.
Kinyitottam a dobozkát. Egy levelet, valamint a személyes holmijaimat találtam meg benne.
A levélben ez volt.
Kedves Anne!
Bár már halott vagy, szeretnék tőled bocsánatot kérni. Remélem fent megkapod ezt az üzenetet, ha van valami odaát. Sajnos nem tehettünk semmit. Jason teljesen a markában tartott minket. Tud rólunk pár titkot, amik ha kitudódnának, sok múlna rajta. Mindent megpróbáltunk, hogy üzenhessünk neked. Próbáltunk a találkozáskor jeleket adni neked, de sajnos nem nagyon értetted őket, meg hát kamerával figyeltek minket. Ezt a levelet,valamint ezeket a tárgyakat azért ássuk el, hogy lezárhassuk ezt az egészet. Mindenkiknek nagyon fáj, de sajnos így lesz a legjobb. A tárgyakat Jason adta át nekünk.
Nyugodj békében,
A barátaid...
Nem nagyon értem ezt az egészet. Eleve miért nem volt betemetve a gödör. Teljesen mindegy. Legalább megvannak a holmijaim. Stoppoltam az autópálya mellett, és körülbelül fél óra várakozás után megállt egy autó. Meglepődtem, hogy aki az autóban ült egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy életben vagyok. Pedig jól ismerem az illetőt...
Első díj!
Nagyon szépen köszönöm a Tanárom a párom című történet szerzőjének a díjat, nagyon jól esik.
11 kérdés, amire válaszolok:
A kedvenc filmem jelen pillanatban az Éhezők Viadala, aminek már rettentően várom a folytatását.
Szeretem magam kitalálni a történeteim. Most például egy hamarosan induló új történetemben egy fordulatos, izgalmas, titokzatos drámába fogok belekezdeni, ami bevallom, hasonlít a felállás a PLL-re, hiszen lesz egy illető, akit keresnek, de ezen kívül nem lesz más hasonlóság.
11 dolog magamról:
1.Szeretek énekelni.
2.Debrecen közelében lakok.
3.Angol-magyar kéttanra járok egy Debreceni iskolába.
4.Szeretek a barátaimmal lenni.
5.Szeretek biciklizni.
6.Kedvenc sorozataim a PLL és az AHS.
7.Magas vagyok.
8.Nem szeretek annyira olvasni, inkább írni szeretek.
9.Szeretek sokáig aludni.
10.Szeretem a magyar zenéket.
11.Már megírtam az új részt tehát tessék figyelni a blogot, hamarosan kiteszem az 5. epizódot! xddd
Én nem küldeném tovább senkinek, mivel nem lehet visszaküldeni az előzőnek, más blogot meg jelenleg nem nagyon olvasok, így most ennyi lenne.
További szép hetet! :)
11 kérdés, amire válaszolok:
- Ki a kedvenc szereplőd a blogomban? Miért? (Ha olvasod.)
- Könyveket vagy blogokat szeretsz jobban olvasni?
- Melyik a kedvenc blogod?
- Melyik a kedvenc könyved?
- Melyik a kedvenc filmed/sorozatod?
A kedvenc filmem jelen pillanatban az Éhezők Viadala, aminek már rettentően várom a folytatását.
- Hogyan jutott eszedbe a történeted alapsztorija?
- Hobbi szinten írsz, vagy van az írással valami konkrét célod?
- Honnan merítesz ihletet?
Szeretem magam kitalálni a történeteim. Most például egy hamarosan induló új történetemben egy fordulatos, izgalmas, titokzatos drámába fogok belekezdeni, ami bevallom, hasonlít a felállás a PLL-re, hiszen lesz egy illető, akit keresnek, de ezen kívül nem lesz más hasonlóság.
- Ez az egyetlen blogod, vagy van másik is?
- Mi a legnagyobb álmod?
- Ha lehetőséged lenne arra, hogy a történetedből filmet csináljanak, és bárki eljátszhatná a szerepeket, kikre esne a választásod?
11 dolog magamról:
1.Szeretek énekelni.
2.Debrecen közelében lakok.
3.Angol-magyar kéttanra járok egy Debreceni iskolába.
4.Szeretek a barátaimmal lenni.
5.Szeretek biciklizni.
6.Kedvenc sorozataim a PLL és az AHS.
7.Magas vagyok.
8.Nem szeretek annyira olvasni, inkább írni szeretek.
9.Szeretek sokáig aludni.
10.Szeretem a magyar zenéket.
11.Már megírtam az új részt tehát tessék figyelni a blogot, hamarosan kiteszem az 5. epizódot! xddd
Én nem küldeném tovább senkinek, mivel nem lehet visszaküldeni az előzőnek, más blogot meg jelenleg nem nagyon olvasok, így most ennyi lenne.
További szép hetet! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)