Sziasztok! Megérkeztem egy újabb résszel, kicsi kihagyás után. A sulikezdés engem is elfoglalt, nézzétek el nekem. Tehát az új részben kiderül kivel találkozott Anne, ki ült abban az autóban.
Ha tetszik a történetem, akkor iratkozz fel, hogy minden új részről, fontosabb bejegyzésről értesülj. És kommentelj a CHAT Dobozban, ha meg szeretnéd osztani a véleményed.
Aki az autóban ült, kicsit sem volt meglepve, hogy életben vagyok. De amit mondott, az még érdekesebb volt.
-Anya??
-Szállj be! Mindent tudok.
Beültem az autóba.
-Mi mindent?
-Tudom, mit tettek veled a barátaid. Jason mindent elmondott. Hogy próbált megmenteni, de nem tudott. Mondta, hogy elraboltak... és...
-Várj, miért nem hiszed, hogy meghaltam? És honnan tudtad, hogy itt vagyok?
A barátaid nyomkövetőt tettek beléd, és hát... elloptam tőlük...
-Mit loptál el?
-Nem lényeg, tudtam, hogy hol talállak.
-Anyu! Nem a barátaim tették ezt. Jason is benne van?
-Most ugye csak viccelsz? Végig velem volt. A másik meg, miért van annyira meglepve, hogy életben vagy, vagy mi?
-Anyu, összezavarsz. Jason ott volt a kórházban.
-Milyen kórházban kislányom? Te ittál? Mondta Jason, hogy alkohol problémáid vannak, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
-Anyu, végighallgatnál?
-Minden azon az estén kezdődött.-Kezdtem bele mondandómba...- Azon a napon, mikor eltűntem... hát, minden okom megvolt rá. Épp, hogy hazaértem a munkahelyemről. Kiszálltam a kocsimból, elindultam a ház felé. Boldog voltam, hogy hazaérhetek, a szerelmemhez Jasonhoz. Meg minden. Nagyon, nagyon boldog.
Vártam, hogy végre beérjek a házba. Hogy megölelhessem a szerelmem. És, amikor beléptem, a házban hatalmas rendetlenség volt. Ruhakupacok vezettek, egészen, a hálószobáig. Tudod anyu, aznap hamarabb hazaértem. Láttam, ahogy lefeküdtél Jasonnel, mégis hogy tehetted ezt?-Mondtam édesanyámnak, majd felpofoztam.
-Mit képzelsz te? Hogy merészelsz megütni?
-Azt kapod, amit érdemelsz.-Mondtam neki, majd kiszálltam a kocsiból és futni kezdtem. Anyámtól meg kellett szabadulnom, hisz ha Jason megtudja, hogy élek, végem van. Anyám, meg úgyis ugyanazt akarja. Nem érzek iránta csak megvetést.
Anyám követett. Méghozzá az autóval. Mikor befutottam az erdőbe, közel a szakadékhoz, kiszállta és futva követett engem. Amikor odaértünk a szakadékhoz, a terv készen állta. Elbújtam egy nagy szikla mögött. Értsétek meg, nem akarok mást, csak megmenekülni. És amit anyám, és Jason tett velem, egyikőjük se maradhat. A szikla mögött bujkálva, észrevettem, hogy egy pisztoly fekszik mellettem. Hát persze, hisz mikor menekültem fegyvereket rejtettem el vészhelyzet esetére. Nagyon alaposnak kellett lennem, mindenre gondoltam. Mikor anyám odaért, fogtam a pisztolyt, és a lábába lőttem, tudtam, hogy nem mehet úgy sehová.
-Anyu, anyu, ennyire hülyének nézel? Várj itt, egy perc és jövök, addig idehozom az ásót, amit a hátsó üléshez rejtettél.
5 perccel később visszaérkeztem. Anyu kiabálhatott, senki sem hallotta.
-Ó, nézd anyu, kötelet is találtam.
-Ezt nem úszod meg. Akkor is meghalsz.
-Nem anyu, nem én fogok itt meghalni.
-Ugye nem akarsz...
-Megölni? Ahogy ti megöltetek? Élve eltemettetek, végignézettétek a barátaimmal, ahogy eltemetnek valakit, hogy azt higgyék, én vagyok. Ezért én is ezt teszem veled. Élve eltemetlek, csak kicsit másképpen.
-Tudom Jason, és a kórház titkát. És tudom, hogy ezt nem úszod meg, erre megesküszöm.-Beszélt Anne-hez Charlotte, Anne édesanyja, miközben lánya kiásta neki a sírt.
-Ugyan már, senki nem jön érted. Jason sem. Hidd el, ismerem.-Mondtam neki, majd megkötöztem a lábait, és a kezeit, majd belelöktem a mély gödörbe, amit neki ástam.-Anyu, sajnálom, hogy így kell véget érnie, de végül is, te akartad.
-Neeee, kérleeek, NEEEEE...-Kiabált folyamatosan, miközben betemettem a gödröt. Most pedig el kell menekülnöm, hogy továbbra is "halott" maradjak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése